Megérkezni Thaiföldre

Hajnalban értünk Chiang Mai repterére kialvatlanul és nyűgösen ezért mormoltam egy fohászt az univerzumhoz, hogy ne kössenek belénk a vízumellenőrzésen.
Megtudtuk, hogy kiutasíthatnak minket, ha nem tudjuk igazolni, hogy 30 nap múlva elhagyjuk az országot. Így talán érthető, hogy a szigorú arcú határőr előtt, visszatértek a fizika-felelések emlékei. Hála a jó égnek inkább az kötötte le a határőr figyelmét, hogy a cím, ahol lakni fogunk nem megfelelő. Nem véletlenül. Ugyanis a rizsföldek közepére jöttünk önkéntesnek 15 km-re a belvárostól, itt utcanevek nincsenek. Egy gyors telefon után kaptunk egy megfelelő formátumú címet, nem tudom kié, de a határőrt boldoggá tettem vele. Pecsét. Bent vagyunk. Rövid örömködés, majd szúnyogcsapkodás, elképzelem, ahogy a megérkezés pillanatában megkapom a dengue-lázat, de már mindegy.

Ahogy kiértünk a városból, megállt az idő. Szűk utcák, rizs, pálma, banán és bambusz mindenhol. Idős emberek gumicsizmában a földeken, ráncos nénik ülnek az üzletek előtt. Ezen kívül csend, madárcsicsergés és nyugalom. Milyen jól hangzik ugye? Jó is lesz, ha végre megszokjuk. Mert az, hogy 6 négyzetméternyit terület füvesítése 8 órát vegyen igénybe, vagy 2 órányi tervezés előzi meg egy darab posztó levágását, egyelőre még próbára teszi a türelmünket. Amikor a munkaórákról kérdezősködtünk, csak a – We take it easy. – választ kaptuk. Meg kell szokni – ez nem Európa. Nincs hajtás, nincs szabály. Nem az a kérdés, hogy van –e jogosítványod a robogóra, hanem hogy hogyan tudsz alkudni a rendőrrel. Talán jobban jársz, ha beviteted magad a rendőrségre, mert olcsóbb kiváltani valakit, mint bírságot fizetni. Nincs más hátra, mint elengedni Európát, és átvenni a helyi ritmust. Első lecke: lazítani.

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *