Vietnam – ágyas sólyom hátfájásra

Vendéglátósok lettünk. Nem próbáltam ki magam eddig ebben a szerepben, de személy szerint kifejezetten élvezem a műfajt. Gondolom, azért van különbség a Ha Long öbölben egy családi vendégház vezetése és a szállodaipar között, de ez a közeg elnyerte a tetszésemet. Egy vietnami családdal együtt dolgozni pedig kifejezetten mulatságos.
Mérhetetlen bizalmat éreznek felénk, az első naptól kezdve kezeljük a kaotikus pénzügyeket, foglalásokat, rendeléseket. Az könyvelés fogalmát hanyagoljuk, a sör mellég pohár sem jár, nincs tányérka a tea alatt. Mégis vidáman, és elégedetten távoznak a vendégek. Ennek oka talán, hogy a tulajdonos házaspár éjjel nappal mosolyog, hihetetlenül rugalmasak és segítőkészek. Nekünk is könnyű volt hamar a család tagjának éreznünk magunkat. Kizárólag együtt étkezünk, és ezek az étkezések mindig tartogatnak, valami furcsa információt a vietnami életről.
Kezdjük ott, hogy a Vietnamban az emberek csámcsognak. Folyamatos és egyenletes morajlás kíséri végig az étkezéseket, amin még az elején mulattunk, de mára olyannyira megszoktam, hogy rászoktam én is. Nem hiszem, hogy a többi országban előnyömre fog válni ez a szokás, de ráérek még leszokni.
A helyiek ízléséről a bizarr fogások, és étkezi szokások árulkodnak. A csirkének nem szeretik a mellét, még a combját sem igazán, a lába, feje viszont igen ízletes számukra, elmondásuk szerint, minél csontosabb annál jobb. Talán mindent megesznek itt, ami él és mozog, kutyát, macskát, egeret, kígyót, békát, csikóhalat, tengeri csillagot, és a napokban medúza saláta is járt az ebéd mellé. Kiverte nálam a biztosítékot a főtt tojásban megbújó kacsa embrió, ami ínyencségnek számít és a rizsborba áztatott tollas sólyom, ami kifejezett ritkaságnak. Sólymot lőni ugyan illegális, viszont nagyon megéri, mert két év után az ital állításuk szerint gyógyír a hátfájásra. Végül is, sógoromat idézve, hátfájós sólymot ritkán látni. A bablevest cukrozva jéggel isszák pohárból, a jegeskávé pedig olyannyira ismeretlen fogalom, hogy a forró kávé mellé egy tálban jeget adnak a vendégnek.
A gyerekek szeretetét egy csípős tenyeres jelzi, amit a kicsik a fenekükre, vagy a combjukra kapnak, és nevetve fogadnak. Az elhunyt hozzátartozók szellemének külön szobájuk van az emeleten, a legnagyobb szobát kapták, hogy kényelmesen elférjenek.
Azonosulni mindezzel bele telt egy bő hétbe, de már otthonunkként kezeljük a helyet, és szívünkön viseljük a vendégek elégedettségét is. Izgalmas ennyi utazót megismerni, a világ minden tájáról, részévé válni az ittlétüknek. Szerelmek és barátságok születnek a szemünk előtt, megismerünk élettörténeteket, és nem utolsó sorban nagyszerű tippeket kapunk a jövőbeli utazásainkhoz. Egyszer talán nyitunk mi is egy ilyen helyet.

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *